A mágiáról másképpen

Mi van, ha a feszültség bennmarad?

A hétköznapok rohanásában teszi mindenki a dolgát, szinte lefoglalja a pörgésben minden percét és mikor hazaér a rutintól elfásultan, a megszokást folytatja a másnapi rutin kezdetéig. Ez mára már népszokássá vált és a hétvégén adódó kis szünet talán még elég a "gőz" kieresztésére.

Kinek tetszik ez?
Annak semmi esetre sem, aki benne él, de kényszerből teszi azt, hiszen ez a megszokásról, kényszerpályákról, elfásultságról szólhat csupán.
PEDIG VAN KIÚT! Ugyan nem varázsütésre, de van! Annak okát kell hozzá megismerni, hogy mi miért szükséges, még ha kellemetlen is! A rutin és a megszokás ad valami stabilnak látszó keretet az életnek, hiszen biztonságra mindenkinek szüksége van ugyebár. Drága ár, de van, akinek megéri. A mágia egyik törvénye szerint minden létező, de még az elképzelt dolgok is vagy vonzzák, vagy pedig taszítják egymást és a többi létezőt, tehát még a gondolatok is képesek változtatni valamit egy helyzeten. Ha például a metrón egy illető a rutinszerű egykedvűség helyett egy vicces helyzetre gondolva elvigyorodik, lehet hogy a vele szemben ülő ember először kissé buggyantnak nézi, de az biztos, hogy kicsit jobb lesz a kedve ettől a számára egyébként közömbös vigyortól. A gondolatok észrevétlenül áthangolják testbeszédünket, alapvető hangulatunkat és szép lassan mindent. Ez igaz minden gondolatra, szándékra, vágyra és elképzelésre. Nagy hatalom ez, ha élnek vele és türelemmel várják a hatást!

Egy mondás szerint a gondolatnak teremtő ereje van, viszont a divatos "pozitív gondolkodás" szlogennel sokan csak leplezik a jól begyakorolt borúlátást! Ez már csak azért is igaz, mert szinte nincs semmi produktum, ami ne egy gondolattal kezdődött volna. Minden logikus és érthető, sőt egyszerű, ha nem misztifikáljuk el túlzottan. Ha sokáig teljesítetlenül marad egy alapvető vágy vagy akarat, esetleg elfojtódik valami indulat, nem marad módja a megnyilvánulásra, mert a hétköznapi rohanás rátapossa a közöny hordalékát, és a FESZÜLTSÉG BENNMARAD. Mint valami elásott és elfeledett negatív maradvány lapul a mélyben és rágja a lét gyökereit. Ez okoz megmagyarázhatatlan fejfájást, ingadozó magas vérnyomást és még sok egyéb kellemetlenséget, mert a tudatunk alatti részeket rágva a felszínre törekszik. Meg akar nyilvánulni! A sötétség a fényre vágyik, hogy kiegészülhessen, tehát segíteni kell őt.
Ja, persze, hát még mit nem! Jöhetne a válasz, pedig igen!  Ahogyan az árnyék fényre kerül, megsemmisül. Ez is törvényszerű és működik is. Ha minden indulatos ember, aki kénytelen másokra önteni az indulatait bevallaná, hogy sokszor túlzásba viszi a bosszúállást valamiért, amiről nem is tud, jobbá válhatna a helyzete. Jobbá, hiszen elkezdene egyéb utakat keresni az indulatai számára, például egy bokszzsák formájában. És akkor nem a körülötte levő emberek lennének a "bokszzsákok".

A beismerés a siker első lépése, tehát jó tudni mindenről, ami esetleg BENT MARADT! Az ember alapvetően a fényt és az árnyékot egyenlő arányban tartalmazza is és birtokolja is, ami egész életében harmóniában marad.  Harmóniában marad, de nem biztos, hogy tudatos formában, tehát pont a tudatunk szempontjából nem érzékelhető a harmónia a beismerések hiánya miatt. Beismernie persze mindenkinek csak saját magának érdemes mindent és csak a harmónia megélése érdekében.
Annak sem lesz baja, aki nem ismer be semmit, de a boldogság egyensúlyától a beismerésekig el kell búcsúznia. Minden beismerésnek van egy feltétele, ami nem más, mint a reális önismeret, de arról majd máskor lesz szó.
  
Az asztrológia kapcsán a legalapvetőbb tévedés az, hogy a bolygók hatnak a földi emberre illetve életre. A megértéshez megint a mágikus és hermetikus szemlélet szükséges.
A tér a világűrben annyi részre osztható amennyire csak akarjuk, viszont az összes irány másképpen nyilvánul meg a relatív középső helyen létezőre. Úgy, ahogyan a jobb különbözik a baltól, és a lent, a hátul, a fent és elől esetében is van, az irányok a létükkel befolyásolnak.

Fény mindenhol van, ha a hagyományok alapján minden sugárzást fénynek tekintünk, és a sugárzások irányának eltérítői, illetve módosítói a bolygók. A röntgen, gamma és egyéb sugárzások is befolyásolhatják egy ember életét, és így a sugárzások születéskori szimbolikus képe sem lehet lényegtelen dolog. Ez a RADIX.

A kabala esetében a karmikus és ennek értelmében a hozott dolgok a lényegesebbek, az asztrológia esetében pedig a hétköznapok ok-okozati összefüggései a lényegesek az életbe való legharmonikusabb beilleszkedés érdekében.  
Az asztrológia jobban elmerül a hétköznapok részleteiben, és az érzelmi viszonyok könnyebben megérthetőek általa.

A kabbalát egyesek Zsidó misztikának nevezik, és ez az elnevezés nem csak nem helytálló, de ha a misztika szószerinti "ködösség" jelentéséből indulunk ki, határozottan sértő is. A kabala, vagy kabbala, (de létezik más variáció is) egy ok-okozati teremtéselméleti és életviteli elméleti és gyakorlatrendszer, ami a megértés nélküli nyelvi fordítások folyamán a laikus számára csak egyre ködösebbé és ködösebbé válhat, és ezért is volt a zsidó kultúrában apáról fiúra hagyományozott tudás.
 A kabbalistának, a mágikus törvényeket ismernie kell, mert a kabala tanításában sok utalás van a másik három hermetikus irányzat tartalmára. A kabala azokat az ősprincípiumokat, ill. szimbólumokat magyarázza el élő rendszerként, melyek építőkövei a világnak, és amelyek a világot is és az embert is építik, mint működő egységet. A működés zavaraira rámutat, a korrekció útját ismerteti a logikája által, ennek értelmében gyógyít és harmonizál. Az ember nem kerülheti el a szembesülést azzal a felelőséggel, amit az emberi tudat ráruház a létezésével.
Ha állatokként élnénk, akkor a természet szerves részeként a természet harmóniaigénye felülbírálná a létünket, viszont az emberi tudat kivont minket részben a természet hatalma alól, és ezért a tudásunkat kell használnunk.
A természet és a termékei mind a teremtés már bejáratott fázisain keresztül fejlődnek ki, és ez az elméleti fejlődési rendszer a kabala. A modern tudomány kérdéseire is képes lenne választ adni, de türelemmel meg kell várni azt az időt, mikorra a modern tudomány a maga ok-okozati tempójában elér a nagy összeolvadásig.

Az alkímiát sem szabad a másik három ágtól elkülönítve értelmezni, mivel akkor a tévedések esélye drámaian megnő. Kezdeném a legszembetűnőbb tévedéssel, ami nem más, mint az, hogy az alkímia a mai kémia őse. A kémia az kémia, és ha az alkímiához köze van, akkor minden tudományhoz legalább annyira köze van.  
A kémia az anyagi törvényszerűségekkel, a vegyi folyamatokkal - és igaz, hogy a szerves és szervetlen kémia széttagoltságán túl már lassan összeoldódik szerencsére a fizikával -, a kvantumfizikával és a biológiával, de alapvetően az anyaggal foglalkozik. Az alkímia pedig elsősorban az akarat és a hermetikus fejlődés párhuzamos és egymást tükröző lelki és szellemi folyamatait kutatja és használja.
Kevesen gondolnák, hogy a híres "kanálhajlítóknak" van közük az alkímiához, pedig van. A híresen ismeretlen alkimisták titokban kotyvasztották az aranycsináláshoz szükséges vörös oroszlán nevű szert, pedig a lényeg a plazma állapot eléréséhez szükséges több ezer fokos kemencetűzben és a koncentrált teremtőerőben rejlik.
Az alkimista a saját szellemi, lelki, és testi egészségének megteremtéséért dolgozott, és azért, hogy a kutatásai gyümölcsét át tudja adni valakinek, aki arra érdemes, nem pedig az aranycsinálás és a hatalomvágy hajtotta. A mai kor megszállott tudósai is alkimisták, ha hosszútávon gondolkodva nem az eredményeket hajszolják, hanem a maguk jobbításán keresztül akarnak a világon is segíteni.

A hermetikus utat járó ember számára a mai világban nincs már szükség kemencére és egyéb szerkezetekre a világtól elvonultan végzett munkához, hiszen manapság a világban szabadon tükrözheti egymást az összes emberi tulajdonság, és szerencsére nem kell már annyira félni a tudás ellen fellépő vak indulatoktól sem, mint annak idején.
HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ személyéhez fűződik ez a teológiai és okkult filozófiai rendszer, ami alapvetően meghatározta a nyugati kultúrát, főleg Klaudiosz Ptolemaiosz óta (i.sz.100-178). Mivel az átlagos képzettségű emberekben a tudásszomj szinte csak a félelem és a hatalomvágy által voltak inspirálva, a babonás hiedelmek népszerűbbé váltak a hermetikus tudósok (Mágusok) kapcsán, mint a tudás maga.

A primitív és szinte csak babonától inspirált szemlélet alakította ki a középkori varázslókról, mágusokról és alkimistákról alkotott hamis képet.
Valójában ezek a tudósok azért nevezhetőek hermetikus tudósoknak, mert a világtól kénytelenek voltak "hermetikusan" elzárni a tudást, és a saját képzésüket a Kabbala, Asztrológia, Mágia, és Alkímia eszköztárával végezni. Az akkori általános világnézet szerint a tudás bűnös dolog, és ez azért alakult ki, mivel a tudást azonosították a zsarnoki hatalommal. Az egyszerű nép nem tudott volna a tudással mit kezdeni, a "leegyszerűsített" tudáshoz pedig a hivatalos és központosított egyházszervezeten keresztül juthatott hozz bárki.

Hermész volt az a személy, aki a test, lélek, szellem hármas harmóniában történő fejlesztésének gyakorlatát örökítette az akkori kor művelt elitjére, de az átlagember csak a babona és félelem szűrőjén keresztül merte figyelni, az elméjének nagyon idegen tudást.
Csak a felvilágosodás korára érett meg a helyzet arra, hogy a spiritualitás közüggyé forrja ki magát, de a korábban már rutinosan beérett babona és félelmi rendszerek elködösítették a tudás útját, és ez által a MISZTIKA ködébe burkolva tört előre az ősi tudomány.
Manapság is a ködösség jellemzi mind az általános, mind pedig a tudományos nézeteket a középkori bölcselet és tudomány iránt, mert a globális hermetikus nézet kivenné a tudomány mai fejlődésének vitorlájából a szelet. Persze a mai tudomány is ugyanoda vezet, hiszen a korábbinak a folytatása.
A tudományos fejlődés elsősorban kommunikációs kérdés. A tudós felismer egy összefüggést és kommunikálja, amit ha nem értenek meg, nincs is fejlődés. Az ókor és a középkor tudósainak a valódi meg nem értés volt a legádázabb ellensége és valószínű, hogy a mai idők tudósai is ezzel a problémával kell, hogy szembesüljenek időnként. A tudás csak a hatalommal együtt eredményes, tehát a régi mondást akár kis mértékben át is lehetne írni: a tudás hatalomnélkül nem képes érvényesülni, és a hatalom sem tudás nélkül!

A hermetikus hagyományok egymás nélkül érvénytelenek abban az értelemben, hogy mindegyik folyamatában utal a többi tartalmára. Igazi mélységében egyik sem érthető meg a többi három nélkül. Kezd kialakulni a modern tudományok ágai között is egy, a hermetikushoz hasonlító együttműködés, mely a mai tudományt egyre közelíti a valós igazsághoz.
 A relativitáselmélet volt az első lényegi lépés azon az úton, miszerint a modern tudomány már nem nagyravágyó utódja, hanem inkább édes gyermeke a hermetikának. Ideje a régmúlt bölcseleti iskoláit már nem csak a nagyképűség ködfalán keresztül szemlélni és felfedezhetővé válik benne az-az érték, ami miatt a mai napig fenn tudott maradni.

A fejlődés nem áll le, és a mai tudomány is egyre közelít a hermetikus világnézeti igazságai felé, mert az igazság az örök, csak az adott kor szóhasználata, ami más. A világnézet minél áttekintőbb, annál jobb, mert kevesebb meglepetés érheti "kívülről".